Tervezés

tervezés

Az építészeti tervezés megkezdése előtt segítünk Megrendelőinknek a telek, vagy a felújítandó lakás kiválasztásában. Miután megismerjük életmódjukat, szokásaikat, ízlésvilágukat és nem utolsósorban a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeiket, már ennek függvényében tudunk tanácsot adni, döntéseket  előkészíteni.  Sokszor előfordul ugyanis az a helyzet, hogy rendelkezésre áll a telek és sem a tájolása, sem a megközelítése nem megfelelő, a talajviszonyokról nem is beszélve.

Miután eljutottunk az ingatlan kiválasztásához, hosszú egyeztetési folyamat kezdődik. Megpróbáljuk kitalálni Megrendelőink gondolatait, hogy Nekik mi lenne a jó. Ez a tervezés folyamata. Végeredmény egy olyan épület, mely  minden szempontból kiszolgálja a Megrendelő igényeit.

Összeszokott tervező csapattal dolgozunk az összes szakágat illetően (épületgépész, elektromos, gyengeáramú tervező, statikus, kertészmérnök, belsőépítész ).

Elkészítjük igény szerint az engedélyezési tervet követően a  komplett kiviteli tervdokumentációt, mely utóbbiból az építészeti tervdokumentációt – a kivitelezés megrendelése esetén- ingyenesen bocsátjuk Megrendelőink rendelkezésére.

Még egy gondolat: A tervezés (és természetesen az ezt követő kivitelezés is) egy bizalmi feladat.
Az ügyfél évekre- sokszor egész életére- ránk bízza a mindennapjait, hiszen az otthona egyben az életének színtere. Nem mindegy, hogy milyen tervezőt választ. Ki tud-e alakítani egy sokgyermekes család részére egy működőképes konyhát ? Meg tudja-e mondani, hogy mire vágyik egy zenész, hogy alkotni tudjon? Tudja-e azt, hogyan kell megtervezni egy generációs házat?

Ahhoz, hogy az ember ezekre a kérdésekre igenlő választ tudjon adni – olyan tervezőt kell keresnie, aki a hosszú évek tapasztalata alapján  ezeket a dolgokat már átélte, megalkotta.  Csapatunk ezekre a kérdésekre képes egyértelmű választ adni.