Filozófiánk

Filozófiánk: „úgy segítesz magadon, ha másokon is segítesz”…

 

I. Gyakorlati szempontjaink segítenek dönteni a telek kiválasztásánál 

Már az első lépésnél jó, hogyha szakembert keresünk meg ennek a kérdésnek az eldöntéséhez. Megvan-e az adott infrastruktúra?  Mekkora házat képzeltünk el, és az a ház elhelyezhető-e optimálisan az adott telekre? Az építési előírások megengedik-e, hogy akkora házat építsünk oda, amekkorát elképzeltünk? A telken esetlegesen meglévő, elbontandó épület (ha van) milyen többletköltséggel terheli az építési keretet? Milyen a telek tájolása? Tudjuk-e gazdaságosan üzemeltetni a majdan megépülő házunkat?  Milyenek az építési telek talajviszonyai? Nem derül-e ki, hogy a szokásosnál lényegesen nagyobb költségekkel járó alapozás után tudunk építkezni? Sík, vagy lejtős terepet válasszunk? Megvannak-e a megfelelő közművek? Fontos szempontok – természetesen a család lehetőségeit figyelembe véve – a közlekedés, az óvoda, iskola, egyéb szociális létesítmények megközelíthetősége. Van-e esetlegesen régészeti érintettség és még sorolhatnám…

Az alapos előkészítés, sok későbbi gondot, kellemetlenséget és természetesen nagyon sok költség megtakarítást jelent.


II. A jó építésznek alaposabban kell ismernie a családot, mint a háziorvosnak ….

Ahhoz, hogy tökéletes otthont tervezhessünk, az Ön igényeinek megfelelően, ismernünk kell a szokásait, életmódját, családtagjait, sőt még a hobbiját is. Már a terv készítésénél figyelembe kell vennünk a rendelkezésre álló anyagi keretet, hogy megrendelőnk tisztában legyen vele, hogy ez az összeg mekkora és milyen műszaki készültségű épületet tesz lehetővé. Olyan tervezőt válasszunk, aki felelősséggel veti papírra majdani otthonunk tervét. Ha az orvosra rábízzuk egészségünket, az építészre rá kell tudnunk bízni a mindennapjainkat, pihenésünk, családi életünk színteréül szolgáló otthonunkat.

III. Megpróbálunk a másik fejével gondolkodni, kitalálni, hogy neki mi lenne a jó

Sok ember sajnálja a pénzt a megfelelő szintű tervezésre. Azt gondolják, hogy elég egy engedélyezési terv, és a többit már a kivitelező megoldja. Itt nagyon sokan csapdába esnek. Egyrészt azért, mert a legtöbb kivitelező nem rendelkezik azzal a tudással, hogy a kiviteli terv nélkül korrekt munkát végezzen, ezért fordul elő sokszor az „én nem ilyen lovat akartam” szindróma, és a kivitelezők vég nélküli szidalma. De hát először is: hogy lehet korrekt árajánlatot adni anélkül, hogy pontosan tudnánk, mit és hogyan kell beépíteni? Ez olyan, mint a „mennyibe kerül egy autó” kérdés. Csak a pontos építész és egyéb szakági kiviteli tervek birtokában lehet korrekt, pontos árajánlatot adni. Cégünk – mivel építész- és egyéb szakági mérnökökkel dolgozik, elkészíti először a kiviteli terveket, majd ezek után ad árajánlatot.
A kivitelezési munkák megrendelése esetén az építészeti kiviteli tervkészítés díját teljes egészében jóváírjuk!


IV. Maximális ismeretanyaggal rendelkezünk a legújabb építési előírások és anyagok területén

Nem kell mindenkinek mindenhez érteni. Sajnos az építész szakma egyike azoknak, amely becsületének visszaszerzéséért még sokat kell küzdenünk, hiszen ahhoz mindenki ért. Legalábbis egy kicsit. Ezért tapasztalhatunk sok épületben kényelmetlen lépcső fellépési magasságot, szintkülönbséget a nem kívánt helyeken, a penészesedésekről és statikai repedésekről nem is beszélve. Bízzuk magunkat arra az építészre, akit kiválasztottunk, hiszen annak a szaktudása is hosszú éveken keresztül alakult ki. Engedjük meg azt, hogy formálja az ízlésünket, remélve, hogy az elkészült mű még hosszú évekig, sőt még az utánunk jövő generációk életét is szolgálja.


V. Passzívház vagy alacsony üzemeltetési költségű épület? …

Manapság sokat hangoztatott téma az éghajlatváltozás. Mindannyian tapasztaljuk a hirtelen, szinte átmenet nélküli évszakváltásokat. Hosszan tartó, hideg telet, hosszú, napos, meleg nyár követ.

Törvényszerű az építőipar alkalmazkodása, figyelembe véve a folyamatos, felfelé ívelő tendenciát az energia árak emelkedésében és nem utolsó szempontként, a környezet tudatos megóvásának igénye, új és új megoldások alkalmazására készteti az építészeket és a felelősséget érző beruházókat.

Az olyan, gazdaságilag szerény lehetőségekkel bíró országokban, mint amilyen hazánk is, nagyon fontos, hogy a beruházók építési kedve – a mennyiségi igények figyelembevételével – a minőség, az alacsony üzemeltetési költségű épületek építése felé forduljon.

Passzívházat építtetni, életmód és szemléletváltással jár. De ez már egy külön fejezet.

Jól képzett, az építészet minden szegmensére rálátó szakembergárdánk biztos garanciája, hogy az általunk tervezett és kivitelezett épületek, minden igényt kielégítenek és a modern kornak megfelelően, boldog otthont teremtenek megrendelőinknek.